WorldSkills 2019

 
Fekete Martin képviseli Magyarországot Kazánban a WorldSkills 2019 versenyen épületasztalos szakágban – született meg az eredmény a  február 25-26 án tartott döntő versenyen. 
Forrás: http://fataj.hu

Idén augusztus 22-27. között lesz a következő WorldSkills verseny, amelynek házigazdája az oroszországi Kazán városa.
A tavalyi EuroSkills verseny két asztalos aranyérmese közül Simon Krisztián bútorasztalos versenyző továbbra is tagja a magyar csapatnak viszont az épületasztalos szakmában Nagy Ádám János már nem tud indulni életkora miatt, így ebben a szakmában válogató versenyt kellett szervezni, mely február 5-én volt.
Az épületasztalos előválogató versenyen 20-an álltak rajthoz. A helyszíne hagyományosan a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanműhelye volt. Öten jutottak tovább a döntőbe: Fekete Martin, Papp Dávid, Babos Zsolt, Sajtos Dániel és Buzás Gergő.
A döntőt február 25-26-án hétfőn-kedden tartották ugyanott, mint ahol a válogató volt. A nap végére a zsűri értékelése alapján a nyertes: Fekete Martin, tehát épületasztalosként ő fogja Magyarországot képviselni a WorldSkills-2019-en Kazánban. Fekete Martin az Ácsapat Kft., Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium versenyzője, felkészítő tanára: Viasz-Kádi Tibor.
 
Forrás: http://fataj.hu