Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny 2017

A Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny, az ország egyetlen asztalos csapatversenye, mely 2017-ben már a hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség, a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar, valamint az X-Meditor Kft. összefogásában.
 

A verseny kiváló lehetőség arra, hogy az asztalos/faipari szakképzésben részt vevő iskolák diákjai megmérettessék magukat, találkozzanak a beszállító cégekkel, a szakmát kiszolgáló szakemberekkel, egyetemi oktatókkal, olyan új anyagokkal és technológiákkal ismerkedjenek meg, amire az oktatás keretein belül kevésbé van lehetőségük. A versenyen részt vevő diákok felkészültségükön túl, csapatmunkáról, és a szakma szeretetéről tesznek tanúbizonyságot.
A megmérettetés idén nemzetközi szintű lesz: cseh, lengyel és szlovák szakiskolák csapatai is meghívást kaptak a döntőre. 

A döntő időpontja: 2017. november 16–17.
Helyszín: Soproni Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Faipari Tanműhely
További információ a szurok.aniko@xmeditor.hu címen kérhető.
 
Partnerek: