Az asztalosság jövője a tét…

Az Asztalosipari Kereskedelmi Szolgáltató (AIKSZ) Zrt. az 1952-ben alapított Asztalosipari Kisszövetkezet általános jogutódjaként alakult meg 1992-ben. A Székesfehérváron működő társaság Köpf Jenő elnök (60) vezetésével, a szövetkezeti rendszerből átmentett szakmai hagyományokat új szellemiséggel ötvözve, az egyedi bútorgyártásban a régió egyik meghatározó piaci szereplőjévé vált. Neves belsőépítész tervezők bevonásával érik el célkitűzésüket, hogy ne csupán használati értékű bútorokat állítsanak elő, hanem azok magas minősége az esztétikai értéket is magában hordozza. A korszerű SCM gépekkel felszerelt üzemben, a kézműves tradíciókra épülő modern technológia segítségével, kiváló szakemberek csapata valósítja meg a megrendelők speciális igényei szerint tervezett berendezési tárgyakat, s így válhat egy iroda kellemes munkahellyé, vagy egy lakás valódi otthonná.

A technikumban szerette meg a szakmát

Köpf Jenő fával való kapcsolatának kezdete pontosan nem határozható meg, de mivel édesapja a Hunnia Filmstúdió makettkészítőjeként dolgozott, valószínűleg onnan indultak a szálak. Fóton lakott a család, a gyerekek szempontjából a vidéki élet összes előnyével. 1964-et írtak, amikor eljött az idő a továbbtanulás kérdésének eldöntésére, s akkor a papa irányítása, javaslata alapján választotta a Faipari Technikumot Újpesten. Kitűnő iskola volt, nagyon jól képzett tanárokkal, akik abban az időben nagyon magas szinten adták át és követelték meg az ismereteket diákjaiktól. Úgy tűnt, mintha nem is középiskolai képzés folyna, sokkal inkább hasonlított a mai üzemmérnökihez, amely nagyon gyakorlatias gondolkodásra nevelt. Ez nagy előnyt jelentett számára Sopronban a Faipari Egyetemen, ahol a magas szintű elméleti képzést a technikumban szerzett gyakorlati alapokkal társíthatta. A felhőtlen egyetemi évek 1975-ben értek véget a diplomaszerzéssel, majd következett a munka Köpf Jenő számára. A soproni óvónőképzőben megtalálta párját, későbbi feleségét is, akivel már Székesfehérvárra vezetett az útjuk. Ott az Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedett el, amely nem igazán asztalosoknak és faipari mérnököknek kitalált hely volt a panelház-építkezések dandárja idején. Két évet bírt ki, majd „átigazolt” az Asztalosipari KTSZ-hez, a besorolás szerinti alig 3000 Ft-os fizetésért. Igazán nem hozta lázba a munka, a szocialista rendszerbeli hierarchia, talán ezért is szánt sok időt a sportra. Tájfutással és maratonfutással múlatta a szabadidőt, közben jókat gondolkodott az élet értelméről, a munka világáról. Próbálta emészteni azt a sok furcsaságot, amivel munkája során találkozott, és amit egészen másképpen szervezett, végzett volna. Együttérzéssel figyelte a szövetkezetbe „tömörült” régi szakembereket, akik hittek még abban, hogy a régi „önként” bevitt gépeiket egyszer visszakaphatják a szövetkezetből. Ennek megfelelően gondozták azokat, akár még hétvégeken is. A szövetkezet volt az asztalosok számára az alkotó közösség, ahol a szaktudás elismerése tartást adott akkoriban az embereknek – szemben az egyéb nagy cégekkel, ahol csak igénytelen sorozatgyártás és tömegmunka folyt. A szövetkezet egy átmenetet testesített meg a szocialista rendszerben, ahol igazán sem magán-, sem állami tulajdon nem volt. Voltak jó mesterek, jó szándékú, önzetlen emberek, akik segítettek a fiataloknak pályára állni. Sok múlott azonban azon, hogy mennyire volt befogadó az ember, mennyire tudott a szakmára koncentrálni a sok felesleges egyéb tényező mellett –mondja Köpf Jenő.

Kötelező átalakulással

1992 hozta meg a változást, amikor a 80 fővel dolgozó KTSZ átalakulását napirendre kellett tűzni. Nem volt egyszerű feladat a felkészületlen embereket helyes irányba befolyásolni, hiszen a forradalmi változások, a függetlenség azonnali reménye káoszt okozott a fejekben. A szövetkezet vagyonnevesítése után sokan kiváltak, és új közösségben dolgoztak tovább. A megmaradt szövetkezeti mag – amely mintegy 60 embert jelentett – pedig részvénytársasági formában folytatta, amelynek élére Köpf Jenő állt. Náluk maradtak a nélkülözhetetlen partneri, üzleti kapcsolatok, amelyek hiányában lehetetlen lett volna a működés. Nem volt olcsó e szervezeti forma megalakítása, de akkoriban a komolyságot, a szándék tisztaságát jelezte. A rendezőelv pedig az volt, hogy „aki dolgozni akar, maradjon, aki nem, az menjen”. A helyzet normalizálódása után mindenki megkapta az üzletrészét, és munkavállalóként dolgozhatott az egyébként üzleti értelemben folytonosságot mutató cégben. Felállt az új vezetőség Köpf Jenő elnökletével, Kotsis Istvánné főkönyvelő asszony pénzügyi vezetése mellett  megfogalmazódtak a reális célok, és a munka teljes kapacitással elkezdődhetett az AIKSZ Zrt.-nél…

Meg kellett találni a tényleges profilt

A szocialista üzemben még az volt a jellemző, hogy „felülről” megmondták, mit kell gyártani. Keveset kellett azon gondolkodni, hogy mi lesz a következő időszakban, de nem volt igazán szakmai kihívás, nem volt igazi piaci megmérettetés egy többre hivatott szakember számára. Ugyan a korábbi KTSZ-nél már volt egy, a szakmában párját ritkító törekvés: a komplex egyedi belsőépítészeti kivitelezés. Míg mások az exportra „hajtottak”, ez a kreativitást igénylő egyedi gyártási profil megmaradt az AIKSZ Zrt.-nél. Jó kapcsolat alakult ki a ’90-es években egyre jobban magukra találó belsőépítészekkel. Azóta már tudatosan csak az egyedi gyártás, a belsőépítészek által hozott belsőépítészeti munkák dominálnak, komplett kivitelezéssel. Erre specializálódott tehát a cég, ami természetesen előnyökkel, de hátrányokkal is jár. Mindenképpen nagy rugalmasságot igényel a gyártásban, ugyanakkor nagyon nehéz tervezni. A volt állami belsőépítészeti irodákból kivált egyéni vállalkozásokkal nagyon jól lehet együtt dolgozni. Az indulást követően fokozatosan nőtt a gyártás, de a legeredményesebb időszak a 2000. év elejétől beindult Széchenyi-programhoz köthető. A lakásépítések számának növekedése és a vele együtt jelentkező igényesség lendített a cég eredményességén. A Budapesthez kapcsolódó munkák külön említést érdemelnek, hiszen a csekély távolság mellett olcsóbb tudott lenni az AIKSZ Zrt. a fővárosi riválisainál. Akkoriban alakultak nagy számban a magánvállalkozások, az irodák, a panziók, a vállalkozásokhoz kötődő belsőépítészeti munkák szépen gyarapodtak. Nem kellett hirdetni a cég tevékenységét ahhoz, hogy a megrendelők idetaláljanak – hangsúlyozza Köpf Jenő –, a referenciamunkák és a garantált minőség elégnek bizonyultak ehhez. Az átalakulás óta eltelt közel 15 év a fejlődésről szólt a cég életében, azonban az elmúlt három évben a gazdasági válság okozta rombolás őket sem kímélte. Visszaesett a megrendelések száma, nagysága és ezzel arányosan mintegy harmadára csökkent a dolgozói létszám is. Országszerte leálltak az építkezések, ami önmagában demoralizáló hatásúnak bizonyult, és az emberek költekezési kedve is mérséklődött a bizonytalan gazdasági kilátások miatt.

A tanulóképzés a jövő záloga

A korábbi KTSZ helyén működő AIKSZ Zrt. változatlanul nagy jelentőséget tulajdonít a tanulóképzésnek. A kiválóan felszerelt tanműhelyben jelenleg is minden lehetőség adott a szakma magas szintű ismereteinek és gyakorlatának elsajátítására. Köpf Jenő személyesen is elkötelezett a képzés színvonalának emelésében, és mindent megtesz a szakmunkásképzés sikeréért. Nagyon fontos a kezdeteknél – mondja –, hogy a tanuló meg akarja tanulni a szakmát, és érdekelje az, amit ezzel kapcsolatosan el kell sajátítani. Nem elég csak az asztalosszakmára irányítani a gyerekeket, hanem fel is kell ébreszteni az érdeklődésüket. A tanműhelyben végzett értelmes munkával sikerélményt kell nekik adni, majd az üzemi gyakorlatban a felelősséggel végzett munkára kell nevelni őket, hogy az itt szerzett alapokra tudjanak majd később építkezni. Volt huzavona az iskolával a képzés rendszerének lényegéről a ’90-es évek második felében. A cég végül átvállalta a teljes gyakorlati képzést a siker érdekében. Saját alkalmazásban lévő oktatók vették át a gyerekek tanítását a zrt. tanműhelyében az előírt tanmenet szerint. Bevált ez a képzési rendszer, hiszen a mai napig érvényben van, és egyre több olyan tanuló érkezik, akiknek valóban szándékában áll a szakma megtanulása. Az AIKSZ Zrt. számára viszont adott az a lehetőség, hogy a felszabaduló tanulókból a jó szakmunkásokat megfelelő állásajánlattal a cégnél tartsa, fedezve így az utánpótlásigényt. A rendezőelv az oktatás terén az, hogy a tanulóknak meg kell adni, ami a törvény szerint jár, de szigorúan kell követelni is, rendben kell zajlani az oktatásnak és a gyakorlatnak. Nem foghatók be nyújtott műszakokba, és egyéb profilidegen munkákba, ami a kötelességek számonkérését is megkönnyíti. Négy évfolyamban 34 tanulóval kötöttek tanulószerződést. Egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a környékről, de még a fővárosból is – mondja megelégedéssel Köpf Jenő, és önkritikusan kiegészíti azzal, hogy „ még sokat kell javítani az oktatás színvonalán”...

Szakmai tradíció és technológia

Az AIKSZ Zrt. „ars poeticája” szerint az előrejutás két feltétele, hogy jól gépesített üzemi háttér, korszerű technológia álljon rendelkezésre, és legyenek ismert termékei, hagyományai a gyártásnak. Ezek mentén indulhatott el a zrt. optimista vezetése, hogy megtartson, ill. meghódítson egy bizonyos megrendelőréteget. A megrendelők általában nem csupán a használati értéket veszik figyelembe, sokkal inkább a dizájn és az egyediség dominál. Ezt anyagilag is elismerik. Vannak persze minőségőrültek, akik a legjobbat akarják, és olyan berendezést, ami csak nekik készült. Ezért hajlandóak még a gyártás alatt a részállapotot is megtekinteni, meggyőződni a helyzetről. Ennek sincs akadálya, hiszen semmi nem történik az üzemben, ami a szakmaisággal ellentétes lenne. A tervezés a tervezőszakemberek dolga, szakterületükbe csak végszükségben avatkoznak be a gyártás megkezdése előtt az asztalosok, hogy biztosan ne okozzon csalódást a végeredmény. Kontroll tehát van a CNC-megmunkálóközpont indítógombjának megnyomása előtt. Skiccekből ma már egy jó asztalos sem tud dolgozni a jelenlegi technika mellett, mindent pontosan meg kell rajzolni, mert abból lehet olvasni és pontosan dolgozni. A cégben olyan asztalosok dolgoznak, akik látják a folyamatokat is amellett, hogy egy-egy részműveletet profi módon végeznek. Úgy épül fel a munkaszervezés rendszere is, hogy a csoportok vezetője végigkíséri a munkát, nem csak részfeladatot lát el, így nincs mód hiba esetén visszahivatkozni. Ebből következik, hogy a helyszíni szerelést is ugyanaz a csoport végzi, éppen annak érdekében, hogy zökkenőmentes és gyors legyen a minőségi munka.

Válság okozta átrendeződés

Az AIKSZ Zrt., az elmúlt három évben elhatalmasodott gazdasági-pénzügyi válság következtében elvesztett rengeteg belföldi partnert, hiszen szinte mindenki érintetté vált a káros folyamatban. Szerencsére maradt egy angol partnerkapcsolat, amelyik viszont változatlanul igényli a beszállítást, mégpedig bútoralkatrészekből, amelyeket Londonban állítanak össze. Ez a kapcsolat nevezhető a mentőövnek, mert pontosan fizetnek, konstans megrendelők, és a hazai piac bizonytalanságait képesek ezzel pufferolni. A hazai piacon a Duna vonala a képletes vízválasztó, hiszen a keleti országrészből szinte egyáltalán nem érkeznek megrendelők. Budapest, a Balaton és Sopron térsége adja a kuncsaftkör legnagyobb részét. Utóbbi helyen az asztalosok jelentős része már Ausztriában dolgozik, és a mögöttük hagyott űr jelent piacot. Sajnálatos és gyakori jelenséggé vált a fizetések körüli pontatlanság is. A közismert, körbetartozás okozta nemfizetés következményeitől csak úgy tudták megóvni a vállalkozást, hogy preventív intézkedéseket hoztak – mondja Köpf Jenő. Gyakorlatilag az etikátlannak minősíthető megrendelőkkel nem is keresték az utóbbi időben a kapcsolatot, így a 60–120 napos kintlévőségek finanszírozásától is meg tudták kímélni a vállalkozásukat. A válság az asztalosszakmában kiváltotta vagy felerősítette a rivalizálást, az „egymás alá ígérést”, ami egyáltalán nem segíti a szakma előremenetelét. Voltak törekvések többek részéről a megegyezésre, hogy a cégeket ne tudják kijátszani a nagyobb megrendelők egymás ellen, de a korábban alakuló szakmai kohézió is fellazult az utóbbi időben. A munkák elnyeréséért folyó harcban mindig vannak, akik megszegik az egyezséget, ráadásul a megszerzett szerződéses munkával is gyakran rosszul járnak. A kooperálás, az összedolgozás is beleférne időnként az üzleti kapcsolatokba, de a bizonytalan gazdasági helyzet ezeket a lehetőségeket is erősen korlátozza. Székesfehérváron, a közelmúltban átadott Magyar Király szálloda belsőépítészeti munkáinál azonban éppen a kooperáció hozta meg egy kifejezetten szép és nagy munka sikerét.

Ép testben ép lélek

Köpf Jenő felesége – aki nyugdíjas óvónő – és a család teljes mértékben tudomásul vette a családfő cégvezetés iránti elkötelezettségét. A derű, a mesélési kedv nem hagyta el a hétköznapokban sem, s talán éppen a megnyerő stílusa, érvelésének művészete, az alkalmazkodási képessége segíti üzleti sikereinek elérésében. Gondolatai még akkor is a vállalkozás körül járnak, amikor kedvenc hobbi tevékenységének, a faesztergálásnak hódol. Bámulatos tárgyak, mértanilag szinte elképzelhetetlen formák kerülnek ki a keze alól, már-már meghazudtolva a fizika törvényeit. Ádám fia is faiparos, aki szintén Sopronban végzett faipari üzemmérnökként és a vállalkozás technikai vezetője, programozója. Gabriella lánya pedagógusként nem kötődik a vállalkozáshoz, ő nem érzett affinitást arra, hogy az asztalosjövő építésében részt vegyen. Valljuk be, ez nem is igazi női szakma, de majd talán az unokák…
Köpf Jenő fizikai erőállapotának szinten tartása érdekében teniszezni jár, az ép testben ép lélek elvén. Ugyan az ízületei már jelezték, hogy a fiatalkori tájfutás és maratonfutás miatt a kopás kissé előrehaladott, de ameddig lehet, még kergeti a teniszlabdát a kikapcsolódás nem titkolt szándékával. Évente néhány alkalommal pedig sikerül időt szakítania egy-egy külföldi kirándulásra, mert ott tudja csak néhány napra valóban feledni a munkahelyi gondokat.

Nagy Zoltán

Tovább a mesterportréra (Magyar Asztalos 2010/12)